Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Facebook-baki: 200 ezer vendég a szülinapon

2011.03.19

200 ezer vendég jelezte vissza, hogy él a meghívással, és elmegy egy ausztrál kamaszlány 16-ik szülinapjára rendezett buliba. Nem ez az első eset, hogy a Facebookon bejelentett bulira túl nagy az érdeklődés.

Facebook

Egy ausztrál tini kénytelen volt törölni a 16-ik szülinapjára rendezett partit, miután elkövetett egy apró bakit a Facebookon: azt mondta barátainak, hogy a bulin mindenkit szívesen lát. A kiterjedt ismerősi kör a felhívást komolyan vette, az üzenet villámgyorsan elterjedt az ismerős ismerősének ismerősei között is, és a fiatal lány csakhamar 200 ezer visszajelzést kapott. Az első 24 órában 20 ezren jeleztek vissza, majd ez a szám hamarosan tízszeresére nőtt.
 


A bakit látva a szülők azonnal törölték a bulit, és a lány is közzétette a Facebookon, hogy mégsem lesz buli, ne jöjjön senki. Elővigyázatosságból a rendőrség segítségét is kérték. Ahogy annak a kamasznak a szülei is, aki szintén véletlenül hívott meg több tízezer vendéget bulijára. A Hertfordshire-ben élő 14 éves Rebecca Javeleau eredetileg 15 barátjának szeretett volna szülinapi bulijára meghívót küldeni a Facebookon. Ám végül sikerült 21 ezer embert meghívnia.

Rebecca ott követett el hibát, hogy nem vette észre, hogy a zártkörő meghívó véletlenül nyílt eseményként jelent meg a közösségi oldalon - a lány nem állította be, hogy zárt eseménynek szánja a bulit, ami így alapértelmezettként nyílt csoport lett. Rebeccának végül új telefonszámot kellett kérni, miután a meghívóban számát is megadta.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Danny

(Nem kis baki, 2011.04.17 17:54)

:D

Vicces.

(Lolo, 2011.03.19 23:03)

Ez vicces.

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< Június >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    


Statisztika

Online: 1
Összes: 154005
Hónap: 1213
Nap: 27