Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Futóversenyre készül egy 91 éves kaposvári nő

2011.03.27

 

Az idős hölgy sok jót hallott a somogyi megyeszékhelyen megrendezett korábbi futóversenyről, és eldöntötte, hogy ő is ott lesz április 3-án a versengésen - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap. A lapnak elmondta, hogy fiatal korában is gyakran sportolt, teniszezett, úszott, nemrég megbarátkozott a nordic walkinggal (síjárással), naponta több kilométert sétál. Reméli, hogy a futógálán is jó hasznát veszi majd a botoknak a 3,2 kilométeres táv teljesítésekor.

Vallja, hogy a sport kikapcsol, szellemileg és fizikailag felfrissít.

Családjában többen kedvet kaptak a futáshoz, az unokái és dédunokái is részt vesznek a versenyen, amely a szervezők szándéka szerint az év legnagyobbnak ígérkező szabadidősportos rendezvénye lesz.

Cimkék: Csalódás, éhinségek, nácik, történelem, idős, futó, emberi társadalom,...

  Képes lesz valyon minderre?? Szavazz!!

Saját tapasztalat: Bizony én már voltam 3,5 km-es

futóversenyen. Nem valami könnyű. Ez az idős néni

majdnem ekkora távval próbálkozik meg. Mivel nem

ismerem nem ítélkezek fölötte, de azt tudni kell, hogy

7x olyan idős mint én, és én is kifulladtam a

futóversenyen!

DE SOK SIKERT A NÉNINEK!! :)) 

 

A mappában található képek előnézete Vegyes

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< Június >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    


Statisztika

Online: 1
Összes: 156826
Hónap: 1425
Nap: 54